VIER PFOTEN App nun für Iphone/Ipad und Android erhältlich


VIER PFOTEN App Download für
AndroidAndroid

IphoneIphone

Egy cseperedő orángutánbébi

2016-01-15

Az orángutánbébi, Saragih felfedezőútra indul

Saragih 2015 áprilisában született a Négy Mancs és a Borneói Orángutánmentő Alapítvány által közösen üzemeltetett Samboja Lestari Mentőállomáson, és makkegészséges és szépen gyorsan fejlődik. Ennek megfelelően kiváncsi, életerős, és egyre szívesebben fedezi fel a “nagyvilágot” egyedül. Rég vannak már azok a napok, amikor csak az anyukája bundájába kapaszkodva figyelte a környező dolgokat. Ez után jöttek azok a hetek, amikor az anyukája testét mászóiskolának használta, csimpaszkodott mindenhol, amit Signe, a fiatal majommama példás türelemmel viselt. Ma már liánokba és ágakba kapaszkodik és mászik a magasba. 



© © BOSF | VIER PFOTEN

Signe nagyon fiatalon lett anya. A legtöbb orángután 14 éves korában hozza világra első bébijét, Signe ekkor még csak 9 éves volt. Ennek ellenére nagyon jól birkózik a feladattal - ami egyáltalán nem magától érthetődő, hiszen árva, és ilyenkor az anyai ösztönök gyakran jóval gyengébbek mint egy ideális körülmények között nevelkedett állatnál. Signe azonban szerencsére gyorsan felelősséget vállalt a kisbabáért és már példásan gondoskodik róla. 



© © BOSF | VIER PFOTEN

Mint ahogy az az alábbi videón látszik, a fiatal anyuka nem egyedül neveli a gyerekét: ismerős orángutánok egész csapata él még itt, akik természetesen érdeklődnek az új jövevény iránt. Signe szerencsére tudja, mikor válhat ez a kiváncsiság túlzottá és ilyenkor megvédi a gyermekét. 


print